Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A miniszter kiemelte, hogy amennyiben továbbra is fegyelmezetlenséget tapasztalnak, felülvizsgálják az eddig meghozott szabályokat.
Kásler Miklós videót tett közzé a Facebookon, amelyben felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy tartsák be a járványhelyzet miatti óvintézkedéseket – írja a Portfolio.
Kásler elmondta, hogy az azonosított fertőzések száma Magyarországon is nőtt a napokban a kórházban ápoltak számával egyetemben. Továbbá kiemelte, hogy az NNK kimutatta a vírust a szennyvizekben is, ami ugyancsak fokozza a járványveszélyt.
A miniszter aggodalmát fejezte ki, mert „a nyári szünidő alatt veszítettünk a fegyelmezettségünkből. Nem tartjuk a távolságot, nem viseljük a maszkot” – fogalmazott. Emellett problémaként jelölte meg, hogy az emberek zárt térben nem tartják az elvárt távolságot, valamint a szabadtéri rendezvények alatt nagy a torlódás a mosdók környékén.
„Aggodalommal fordulok önökhöz és kérem önöket arra, hogy most a szeretteiket a távolságtartással tudják segíteni, nem a testi közelséggel” – mondta,
Amennyiben a lakosság továbbra is fegyelmezetlenül viselkedik, felül kell vizsgálni az eddig meghozott szabályokat – hangsúlyozta.